Kutyájával, macskájával kapcsolatos kérdéseire szívesen válaszolok itt, a honlapomon, ill. a megadott e-mail címre küldött levélben. Csak annyit kell tennie, hogy kitölti a szükséges űrlapot.

Jelige: Szívelégtelenség  2021.febr.18.

Az a helyzet, hogy Önöknek van igazuk, az ilyen szívbetegségekre folyamatosan kell gyógyszert szednie az állatoknak is, így a kutyáknak is, Éppen emiatt erre ma már nagyon sokféle kifejezetten kutyáknak gyártott állatgyógyszer kapható az állatpatikákban. Viszont ezek receptkötelesek. Sok helyen azonban az állatorvosok is odaadják (illetve eladják) ezeket a beteg állat gazdájának. Ha ebben a helyi nyugdíjas kolléga nem partner (azt csak ő tudja, hogy miért nem?) akkor kicsit messzebbre kell elvinniük a kutyát legalább egyszer egy kisállat rendelőbe, és ott kell megvenniük a szükséges gyógyszereket, vagy ott kell feliratni receptre. (Ezek a gyógyszerek nagyjából ugyanazok, mint az emberek szívgyógyszerei, de mi állatorvok nem ajánlhatunk és nem forgalmazhatunk emberi készítményeket, ha ugyanarra van kifejezetten állatoknak való készítmények. Márpedig erre vannak ilyenek!.)

Jelige: Lilike  2021.febr.14.

A feltett kérdésre nem lehet, így én sem tudok olyan választ adni, ami biztos! Lehet, hogy soha semmi gondot nem okozmajd a cicának a talppárnájába belefúródott darabka, de lehet, hogy fog okozni. Ha igen, akkor az kb. olyan jellegű tünetekkel jár majd, mint amikor nekünk egy szálka megy bele az ujjunkba. Meggyűlik, megduzzad, fájdalmas. Mivel ez a talppárnában van, amin jár, így a fájdalom miatt valószínűleg nem fog rálépni erre a lábára.
Én azt gondolom, érdemes lenne megmutatni egy állatorvosnak ezt a talpacskát!

Jelige: duzzadt nyirokcsomók  2021.febr.2.

Az a fő problémám a válasszal, hogy amit leírtak, az sok szempontból valahogy "nem áll össze" nekem! A cicájukat sok mindenre irányulóan vizsgálták, de ezek után végül -ahogy látom- nem született még semmi érdemi diagnózis. Vagyis, tesztek és vizsgálatok ide vagy oda, nem lehet (még) tudni, hogy mi is a baja, a betegsége a cicájuknak. Amíg ez ki nem derül, addig nem is nagyon lehet remélni azt, hogy valami "jó" kezelést kap. Ami eddig történt, azok csak próbálkozások.
Ami biztosnak mondható, az az, hogy a megnagyobbodott nyirokcsomók és a megemelkedett fehérvérsejt szám összefüggésben van egymással. Sejtésem szerint ezen a nyomon kellene továbbmenni, tovább vizsgáltatni, mert ez okozhatja a problémáit. Azonban lehet, hogy ehhez máshová kellene őt elvinni további vizsgálatokra. Ha megírják e-mail-ben, hogy hol laknak, talán tudok ajánlani megfelelő helyet ehhez.

Jelige: Gyógyítás  2021.jan.20.

A megküldött eredmények sajnos egyértelműen azt mutatják, hogy a cicájának elég komoly veseelégtelensége van. (Ez nem egy betegség, hanem egy állapot!) Ha ember lenne, már egészen biztosan hetente többször kellene vesedialízisre járni, hogy a vérét meg lehessen tisztítani a felgyülemlő káros és mérgező anyagoktól, és felírnák a veseátültetésre várók listájára.
Ilyen állapotban egy biztosat lehet csak mondani: állandóan infúziós kezelésre szorul a jövőben, ami akár heti többszöri infúziós kezelést is jelent. Ezt persze nagyon nehéz kivitelezni, megoldani, megszervezni és sokba is kerül. Ha van étvágya, és megeszi/megenné a gyógytápokat, akkor elsősorban olyan speciális diétás macskatápot kellene kapnia, amit veseelégtelenségben szenvedő macskáknak állítottak elő (pld.: Royal Canin Renal Diétás macskatáp)
Amiket kérdezett a levelében, azokat adhatja neki, de nem ezekben lesz a lényeg, ez inkább Önt nyugtatja meg. Inni ihat amennyit akar.
Javasolt a gyakori (legalább havi) karbamid és kreatinin vérlabor kontroll, ezzel lehet ellenőrizni és követni azt, hogy a méregtelenítő funkciói romlanak-e vagy javulnak-e, esetleg stagnálnak. Azt viszont tudnia kell, hogy a megevett fehérjékből keletkező méreganyagokat nem tudják eltávolítani a veséi, így a cica folyamatosan mérgezi önmagát....ez nem fog sokáig működni, és előbb-utóbb el kell majd búcsúzniuk tőle!

Jelige: Összetört  2021.jan.18.

Ezt a bizonyos B betűs tablettát én magam is gyakran ajánlom és javaslom a kutyásoknak, a saját kutyáim is ezt kapják. Soha nem tapasztaltam semmilyen káros mellékhatást, máj elváltozást meg főleg nem!
Nekem az a véleményem, hogy ilyen súlyos májbetegséget rengeteg dolog tud előidézni, sajnos azt így utólag lehetetlen kitalálni, hogy az Önök kutyájának mitől lett ez a baja. Ha lett volna idő az alapos kivizsgálására, akkor talán többet lehetne tudni, de így csupa találgatás ez az egész "nyomozás".

Jelige: Ctenocephalides  2021.jan.11.

A sikertelen kezelésnek sok oka lehetett, ebből a legvalószínűbb az, hogy nem sikerült megfelelően felvinni a bőrre a Frontline spot on-t. Ez néha megesik, nem mindig sikerül elsőre.
És, sajnos az is lehet, hogy a cicán élősködő bolhák már kicsit "fütyülnek" a Frontline-ra, ilyen is van, ezért is van sokféle szer a bolhák ellen. Esetleg meg kellene próbálkoznia másik készítménnyel (az állatpatikában biztosan segítenek találni más bolhaellenes készítményt.)

Jelige: Korláti Cirmi  2021.jan.4.

A kérdésben említett féreghajtó gyógyszert nem ismerem, én még soha nem használtam. Más készítményeknél azonban gyakori, hogy a gyógyszer által elpusztított bélférgek a bélben részben vagy egészben megemésztődnek, így a bélsárban nem minden esetben lehet látni ürülő férgeket. Figyelni kell azért, ha valami nem stimmel, jobb ha megmutatja állatorvosnak.

Jelige: nincs féreg? 2  2020.okt.13.

Őszinte válaszom az, hogy én magam ebben a kérdésben nem vagyok túl járatos, az ilyen "nyalánkságok" -ra nem tudok érdemben választ adni. Hasonló esettel én még nem találkoztam, saját tapasztalatom nincs, így nem tudok releváns választ adni!

Jelige: nincs féreg?  2020.okt.13.

A kérdésére csak akkor lehet pontos (és jó) választ adni, ha egészen pontosan tudjuk, hogy az a teszt, amivel vizsgálták (korábban is, ill. most), milyen teszt volt, minek a kimutatására irányult? Nagyon nem mindegy ugyanis az, hogy mire mondjuk azt, hogy "negatív"!

Jelige: BB  2020.okt.8.

Sok okosat sajnos nem tudok írni. Az ilyen történéseknek sok oka lehet, leginkább valami "kommunikációs zavar" lehet a háttérben a két kutya között. Nem nagyon lehet erről semmi biztosan mondani, nem is tenném, mert igen nagy a tévedés lehetősége.
Ezt a szituációt nagyon óvatosan kell kezelni, jobb ott lenni, az idős nagyszülőkre ezt nem biztos, hogy rá lehet hagyni. Még az is lehet, hogy ennek a mai eseménynek semmi jelentősége nincsen, ill. nem lesz.

Jelige: Ibolya  2020.okt.3.

Kedves Ibolya! Éppen csak azt nem írta meg, hogy miért vitte el a cicáját az állatorvoshoz? Mi volt az eredeti panasz?
Abból, amit nekem írt, csak annyi derült ki, hogy "Kapott gyulladás és lázcsillapító.de nem javul"
Ebből én így nem tudok semmit sem válaszolni.

Jelige: vizeletgondok  2020.szept.19.

A feltett kérdésére nem tudok jót válaszolni! Lehet, hogy igen, lehet, hogy semmi köze hozzá. Ezt így biztosan nem lehet megmondani. Az, hogy az elmúlt időszakban jól volt és nem volt különösebb "produkciója", nem jelenti azt, hogy az állapotában ne lehetne néha ingadozás. Ez szinte törvényszerű velejárója az ilyen húgyúti panaszoknak, ill. elváltozásoknak. Sokféle oka lehet annak, hogy önkéntelenül elcsurog a vizelete, és ezek egy jó része nem igen befolyásolható ezeknél a betegeknél.

Jelige: Phenoleptilre átállás  2020.szept.12.

A feltett kérdésre a válaszom az, hogy én sem tudom. Ezeket a készítményeket én nem használtam még, így semmi tapasztalatom nincs velük.

Jelige: gyengült étvágy  2020.szept.11.

Ha egy kutya lázas, vagy hőemelkedése van, akkor ennek biztosan van hatása az étvágyára is. Vagyis, már az is elég ok arra, hogy étvágytalan legyen, hogy lázas.
Az "általános gyulladás elleni injekció" minden bizonnyal valami szteroidos gyógyszer volt, ezek viszont növelik az étvágyat, vélhetően ezért tapasztalt javulást. A hatás azonban ne tart sokáig, ezért lett a visszaesés.
A leírtakból azt gondolom, hogy a kutyájában valóban zajlik egy gyulladásos folyamat (ez lehet vesegyulladás is) és ennek következménye a láz és az étvágy visszaesése. Gyógykezelést viszont látatlanban elvből nem javasolnék, ill. nem tudok.

Jelige: elosztható?  2020.szept.9.

A kérdésre a válaszom az, hogy elosztható, de abban nem vagyon biztos, hogy a kívánt hatás így is ugyanaz lesz. Én még ilyet soha nem csináltam, nem is ajánlottam senkinek, így fogalmam sincs, hogy egy ilyen elosztás után milyen lesz a hatásfoka a szernek egy-egy kezelt állaton.

Jelige: visszatérő betegség?  2020.szept.4.

Sajnos a kérdéseire nem tudok (illetve nem is lehet) olyan válaszokat adni, amelyek Önt megnyugtathatnák. A máj és a hasnyálmirigy betegségek sajnos hajlamosak kiújulni, főleg akkor, ha a korábbi betegségnél nem volt teljes a gyógyulás.
Egy mostani új kivizsgálás mindenképpen ajánlott lenne, e nélkül nem sokat lehet mondani arról, hogy most mi lehet a baja (vagy van-e egyáltalán baja)? Szóba jöhet még az is, hogy valójában valami daganatos elváltozás van a háttérben, akár a májban, akár a hasnyálmirigyben, ami szépen lassan alattomosan terjeszkedik.

Jelige: Canglob vélemény?  2020.aug.28.

Én még soha nem használtam a Canglob-ot, így nem tudok írni róla semmit.

Jelige: Djangó  2020.aug.11.

Ha a lenyelt idegentest (jelen esetben a fémdarab) nem akad el sehol, akkor a normál bélműködéssel 1-2 (max 2-3) 2-3) nap alatt végig kell jutnia a bélcsatornán. Ahhoz azonban, hogy ezt ellenőrizni tudja, a bélsarát igen alaposan szét kell túrnia majd!
Jelen esetben nem a fémdarab a fő gond, hanem a műanyag fólia amit a fém összefogott.
Ha valahol elakad, annak jól észlelhető tünetei lesznek a bélelzáródás miatt, amiből a nem múló hányás a legfontosabb. Ebben az esetben mindenképpen állatorvoshoz kell vinnie! Megpróbálkozhat még PARAFFINNOLAJ itatásával (patikában kapható), ettől csuszamlósabb lesz a béltartalom.

Jelige: dirofiláriák  2020.júl.15.

Én magam nem mélyedtem el ennyire a témában. Én csak azt tudom írni (válaszolni) amit korábban megírtam. Ha Ön nem akarja elvégeztetni a vércsepp vizsgálatot, akkor mondja ezt meg a kezelő állatorvosnak az indokaival együtt. Gondolom és remélem, hogy meg fogja érteni.

Jelige: dirfilária ismét  2020.júl.15.

Javaslom, hogy az itt található írást olvassa el figyelmesen, ebben minden kérdésére választ kaphat:
http://mancsok.hu/kutya/betegsegek/szivfergesseg.htm

Jelige: dirofilária  2020.júl.15.

A vérből elvégzett szerológiai vizsgálat (teszt) csak a nőstény szívférgeket tudja kimutatni, és ezeket is csak hónapokkal a fertőződés után. A vércseppben viszont ott lehetnek a friss fertőzésre utaló mikrofiláriák, ezért érdemes ezt is elvégezni.
Tesztelni bármilyen korú kutyát lehet, mert a szúnyogok nem válogatnak a fiatal és idősebb kutyák között. Érdemes a vércsepp mikroszkópos vizsgálatot is, és a szerológiai tesztet is elvégezni, mert ezek együtt adják a jobb eredményt.

Jelige: repeta  2020.júl.9.

A kutyája egy tényleg súlyos betegségen esett át, ill. gyógyult meg. Örüljön annak, hogy meggyógyult és ismét jó étvágya van. Valószínűleg azért kér még repetát, mert nem lakott jól azzal az adaggal, amit kapott. Szerintem ezen most ne aggódjon még. Gondolom kell majd vinni még kontroll vizsgálatokra, ezek eredményei majd mutatják, hogy mennyire tartós a javulás.

Jelige: macskajaj  2020.júl.8.

Egyetlen használható jó tanácsot tudok adni: keressen ott a környéken (vagy akár kicsit messzebb is) olyan állatorvost, aki jobban gyakorlott a kisállatpraxisban (esetleg jobban ért a macskabetegségekhez is), és vele vizsgáltassa meg nagyon alaposan a cicát!
A szóba jöhető betegségek (problémák) sora hosszú, ezek között csak megfelelő kivizsgálással lehet eligazodni, ill. a valós diagnózist csak így lehet megtalálni. Ehhez szükséges lehet egy sor vizsgálat: vérvétel és vérlabor, tesztek fertőző betegségekre, esetleg hasi ultrahang vizsgálat, stb, stb...
Ez persze nem lesz olcsó, de talán jobban meg lehet majd mondani, hogy mi baja is van valójában a cicának.

Jelige: Nudli  2020.jún.23.

Ez a szituáció amit leírt sajnos semmi jóval nem kecsegtet! A kan kutyának a fokozódó "kanossága" csak még erősebb lesz, ha a fiatal szuka ivaréretté válik és különösen az lesz, ha elkezd tüzelni. A megoldás nem lesz könnyű, a két kutyát nehéz lesz együtt tartani ebben a formában.

Jelige: köszönöm a választ  2020.jún.17.

Elnézését kérem, sajnos nem vettem észre, hogy ugyanabban a témában két különböző kérdező volt egy időben, így azt hittem hogy minden ezzel kapcsolatos kérdés ugyanattól a kérdezőtől érkezett.

- 1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 ---- 354 

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat