Kutyájával, macskájával kapcsolatos kérdéseire szívesen válaszolok itt, a honlapomon, ill. a megadott e-mail címre küldött levélben. Csak annyit kell tennie, hogy kitölti a szükséges űrlapot.

Jelige: PICOKE  2016.márc.19.

Bármit etethet vele amit hajlandó megenni. Ha viszont saját magától nem eszik, nem szabad erőltetni, mert ezzel akár rosszabbat is tehetnek vele (pl. egy félrenyelés végzetes lehet). Meg lehetne próbálkozni olyan speciális pasztákkal,, aminek magas a táranyag tartalma. Ilyeneket állatpatikában vásárolhatnak meg (pl. Calopet paszta). Ezt lehet kis adagokban a szájába belenyomni, és kis mennyiségben is nagy energia tartalom van.

Jelige: Cushing?  2016.márc.19.

Miután a leírtak szerint már gyakorlatilag minden szükséges vizsgálat megtörtént, azok eredményei alapján úgy tűnik, valóban csak a Cushing-kór az egyetlen szóba jöhető diagnózis.

Jelige: szőrhullás  2016.márc.18.

A leírtak alapján sokféle bőrbetegség szóba jöhet, ezeket nagyon nehéz kizárni illetve pontosítani. Mindenképpen egy alaposabb bőrgyógyászati kivizsgálás lenne indokolt. Körül kellene nézni a környékükön, hogy hol van ilyen rendelés, és oda kellene elvinni. (Ma már sok helyen vannak vidéken is színvonalas kisállat rendelők, hozzáértő állatorvosokkal!)

Jelige: diszplázia?  2016.márc.15.

Akár az is lehet. De lehet más is, ebben a korban főleg! Szerintem mielőbb meg kellene mutatni ortopédiában járatos állatorvosnak. Itt találhat ilyeneket, akár a lakóhelye közelében is: www.kisallatortopedia.hu/allatorvostagok

Jelige: charlie  2016.márc.13.

A kutyájukat nagyon sürgősen mutassák meg állatorvosnak! (Ne várjanak ezzel egy percet sem, akár az élete múlhat rajta!) A leírtak alapján elég nagy esély lehet arra, hogy esetleg a kullancsok által terjesztett babéziózis nevű betegséget kapta el. Ez a betegség házilag nem kezelhető, ha valóban ez van neki, életmentő lehet az időben beadott gyógyszer és infúzió(k). Keressenek egy közeli állatorvosi ügyeletet mielőbb!

Jelige: mi kell 3  2016.márc.11.

Legálisan biztosan nem tudja ilyen fiatalon áthozni a kutyáját, ezért más megoldás után kellene nézni.

Jelige: fickó  2016.márc.11.

Nekem az a véleményem, hogy legelőször is egy hozzáértő állatorvosnak alaposan meg kellene vizsgálni a kutyáját. Lehet szívbetegsége is, de lehet más is a tünetek hátterében, és szerintem elég nagy hiba lenne csak egy irányban tapogatózni. Egy alapos klinikai vizsgálat sok mindent kideríthet. Ha valóban az a gyanú marad, hogy a szívével lehet esetleg baj, nem kell rögtön szív ultrahangos vizsgálat, sok minden kideríthető akár egy fonendoszkópos hallgatózással is. Ha szív specialista kell majd, akkor én is egyetértek azzal, hogy dr. Vrabély Tamást keressék majd fel (a nevét így írják helyesen).

Jelige: mi kell? 2  2016.márc.10.

Ha mindent szabályosan szeretne csinálni, akkor biztosan nem jó ötlet az oltásokat Magyarországon beadatni. Sokkal fontosabb ugyanis időben beoltatni pl. szopornyica, és parvovírus ellen, mint 8 hetesen veszettség oltást adatni neki. Ennek szakmailag nincs logikája. Ha viszont most hozza el, akkor szabályosan nem tudja áthozni. Ráadásul gyakran kellene jönni, mert a kölyökkori oltásokat ismételni kell.

Jelige: kékes  2016.márc.9.

Őszinte leszek! Nem tudom.

Jelige: mi kell?  2016.márc.9.

Ahhoz, hogy ide jöjjenek (és vissza) EU kisállat útlevél kell. Ehhez mindenhol kell chip és veszettség elleni érvényes oltás. Érdemes Romániában arról is tájékozódni, hogy ott elfogadják-e a Magyarországon beadott oltásokat (különösen a veszettség oltást), mert ebben saját szabályok lehetnek minden országban.

Jelige: Szepi  2016.márc.5.

A ma Magyarországon használatos oltóanyagok mindegyike jó minőségű, így nem kell aggódnia a neten olvasható dolgok miatt! Az oltáskor valószínűleg kisebb helyi izgalom alakult ki a beadás helyén, ez legtöbbször néhány nap alatt megszűnik. Egyébként pedig a legjobb, ha ismét felkeresi az állatorvost, aki beoltotta és vele beszélni meg, hogy mi a helyzet. (Egy kisebb vizsgálat azért nem árt, már csak azért sem, mert 3 hét elég hosszú idő, ennyi idő alatt azért már illett volna a duzzanatnak visszahúzódnia.)

Jelige: Bogi  2016.márc.3.

Nehéz a kérdéseikre válaszolni! Többféle oka is lehet(ett) a tapasztalt jelenségeknek. Vizsgálatok nélkül ebben nem lehet eligazodni. A találgatásoknak pedig nincs értelme. Érdemes lenne a kutyájukat egy alaposabb átvizsgálásnak, kivizsgálásnak alávetni. Könnyen lehet, hogy egyik-másik szerve már nem úgy működik, mint korábban.

Jelige: Golden  2016.márc.3.

Sokféle probléma állhat a leírt tünetek mögött, és emiatt egészen biztosan nem lehet erről semmilyen véleményt mondani látatlanban. Abban is biztos vagyok, hogy még egy alapos vizsgálat után se biztos, hogy rögtön lehet diagnózist mondani. Feltehetően sokféle kiegészítő vizsgálatot is el kell vagy kellene végezni. Azt írta, hogy volt vele állatorvosnál. Mi volt az ő véleménye? Mit javasolt ? Azt gondolom, hogy elsősorban vele kellene megbeszélni a továbblépés módját! Biztos tud ajánlani valakit, akihez el lehetne vinni (ezt biztos, hogy meg kell oldani, mert otthon lehetetlen ilyesmiket megcsinálni).

Jelige: Tigi  2016.febr.28.

Nekem az a véleményem, hogyha ezek a gyógyszerek nem segítettek, akkor a fizikoterápiás módszerek sem fognak. De igazából ezt azzal az állatorvostól kellene megbeszélnie, aki ezt a gyógymódot javasolta.

Jelige: Aggodalom  2016.febr.28.

Sajnos nem tudom így megmondani, hogy mi lehet ez a két időszakos dudor a kutyáján. Akkor kellene elvinni állatorvoshoz, amikor éppen megvannak, és talán akkor a kolléga tudna valamit mondani érdemben. E nélkül még találgatni sem lehet, mert nincs támpont semmi.

Jelige: puffadt has  2016.febr.23.

A legfontosabb és a legsürgősebb az lenne, hogy a kutyáját minél előbb lássa és alaposan megvizsgálja egy hozzáértő állatorvos! E nélkül akár az is előfordulhat, hogy bármikor váratlanul meghal! (Lehet komoly szívbetegsége, lehet májbetegsége, és lehet akár gennyes méhgyulladása is.) Tessék ezt nagyon komolyan venni, még mielőtt nagy baj történik!

Jelige: szürke  2016.febr.20.

Ha a baleset óta már eltelt 2 nap, és még életben van, akkor nagyon nem valószínű, hogy komoly belső sérülése lenne, mert akkor ez már végzett volna vele. Apróbb nyálkahártya sérülések lehetnek pl. végbelében, mert az egyéb jelek szerint a hátsó felét érhette az ütés. Lehet, hogy a székletürítés nehéz lesz, akár ez is okozhatta a látott vérzést. Ha nincs látványos javulás a hétvégén, akkor a jövő hét elején célszerű lesz újra megmutatni az állatorvosnak.

Jelige: Mazsikám  2016.febr.20.

Azt, hogy a kutyája szívbeteg, mégpedig ahogy látom elég komolyan, jelentősen befolyásolja más betegségek is. Ha egy ilyen állat még meg is fázik, a légutakban gyulladás van, még nehezebben kap levegőt, hiszen összeadódnak a problémák. Így nincs semmi meglepő abban, hogy így rosszul lett. A Benamax adagja 0,25-0,5 mg / ttkg, azaz egy 6,5 kg-os kutya adagja napi 1,625-3,25 mg között van, de hogy ezen belül mennyi, azt egyedileg kell beállítani. A leírtak alapján a napi 3/4 tabl. jó adagnak tűnik. Javasolt a kutyáját gyakran vinni kontrollra!

Jelige: Szuzi  2016.febr.16.

Az a helyzet, hogy rosszul értelmezte azt, amit írtam korábban!
A lelet, amit kapott, arról szól, hogy a kutyának mindkét térde kificamodott, és arról is, hogy a diszpláziára jellemző tünetet is észleltek. Ebből viszont nem következik egyenesen az, hogy a kutya biztosan diszpláziás! Ezt ugyanis nem ilyen módon lehet és kell megállapítani. A diszplázia vizsgálat egy speciális röntgen felvétel készítés, amihez a kutyát mélyen el kell altatni, és így kell egy megfelelő röntgen felvételt készíteni a csípőjéről, amit utána alaposan lemérnek és így mondanak véleményt. Javaslom, hogy keressen ortopédiában járatos állatorvost illetve rendelőt. Itt találhat ilyeneket: www.kisallatortopedia.hu

Jelige: Szuzi  2016.febr.16.

A szövegben elsősorban a térkalács ficamokról van szó (mindkét oldalon), a csípője csak annyiban van említve, hogy az a próba, amit a csípőizületi diszpláziánál alkalmazni szoktak (ortoláni próba) pozitív. A szövegben nincs szó semmilyen műtétről. Ez egy (vagy több) röntgen felvételről készített értékelésnek tűnik. Akitől vették a kutyát, mit mondott? Talán tőle kellene megkérdezni.

Jelige: macska harmadik szemhéj  2016.febr.14.

A harmadik szemhéj akkor szokott láthatóvá válni (előesni), ha a szemgolyó hátrább húzódik. Ez akkor következik be, ha a szemet tartó rostok megrövidülnek, aminek az oka a folyadékhiány a szövetekben. Magyarul, ez azt jelenti, hogy a cica vagy kevesebbet iszik a kelleténél, vagy több folyadékot veszít (vagy mindkettő egyszerre). Gyakori a hasmenésnél, főleg ha az már régebben tart. Ha ez a jelenség 2-3 napig megmarad, azért jobb lenne megmutatni állatorvosnak.

Jelige: Láb remegés!  2016.febr.14.

A legjobb az lenne, ha megmutatná a kutyáját állatorvosnak, mert erre a kérdésre így nem lehet érdemben semmit mondani (írni).

Jelige: macska féreg  2016.febr.11.

Amit észlelt, az nem egy egész féreg, hanem annak csak egy kicsi része. Ezek galandféreg ízek, amik leszakadnak a bélben élő egészről, és így ürülnek. Egy ideig önállóan képesek mozogni, majd beszáradnak. Rendszeresen és gyakran kell megfelelő féreghajtóval kezelni a cicát, de ehhez jó, ha állatorvos segítségét kéri, mert nagyon nem mindegy, hogy mit ad neki. (Olyan szer kell, ami ezekre is hatásos.) Emellett szükséges szintén rendszeresen bolha ellenes szerrel is kezelni, mert ennek a féregnek a köztigazdái a bolhák, és ezekkel fertőződhet újra és újra (a cica megfogja magán a bolhákat és azokat lenyeli).

Jelige: Honey  2016.febr.9.

A leírt tünetek mindenképpen mozgásszervi problémára utalnak, de ez sok minden lehet (és nem csak diszplázia). Az előző napi lépcsős "baleset" is lehet az oka, de lehet más is. Egy alaposabb vizsgálat, esetleg röntgen felvételek készítése pontosíthatja a dolgokat.

Jelige: Sherlock  2016.febr.2.

A tanácsom: minél előbb alaposan meg kell vizsgáltatni a kutyáját egy olyan állatorvosi rendelőben, ahol megfelelő eszközök is vannak (vérvétel, vizelet vizsgálat, egyéb laborok ha kell, röntgen vagy ultrahang, stb....
Ma már vidéken is sok ilyen rendelő működik, nézzen körül a környéken.

 1 ---- 27 - 28 - 29 - 30 - 31 - 32 - 33 - 34 - 35 - 36 ---- 355 

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat