Kutyájával, macskájával kapcsolatos kérdéseire szívesen válaszolok itt, a honlapomon, ill. a megadott e-mail címre küldött levélben. Csak annyit kell tennie, hogy kitölti a szükséges űrlapot.

Jelige: Árva  2016.okt.24.

Annak, hogy a kutyakölyök a Népligetben veszett legyen, gyakorlatilag szinte nulla az esélye. Ettől nem kell félnie, emiatt nem kell aggódnia. AZ, hogy ma kapott veszettség elleni oltást, jó, bár én biztosan nem ezt adtam volna ma (ilyenkor sokkal fontosabb lenne szerintem egy kombinált oltás, mert ezek a betegségek viszont nagyon veszélyeztetik, ha oltatlan). Az Imizol-t nem nagyon lehet semmivel összeszívni, mert azzal szinte minden kicsapódik. Ha nem látta, az nem mond semmit, de ezt jó lenne tisztázni az állatorvossal, hogy mit is csinált pontosan?
Az Imizol kb. 2-3 hétig védi a kutyát a babézia kórokozók megtelepedésétől, így ebben az értelemben megvédi a betegségtől. Azonban ezt nem lehet túl gyakran adni, nem is erre való, hanem a már betegek gyógyítására.
Ha a kutya már kb. fél éves, akkor nem kell neki annyi oltás, mintha 8 hetesen kezdték volna el oltani, de azért egy-egy ismétlés hasznos lehet, főleg a parvo és a kombinált oltásokból.

Jelige: bulldi  2016.okt.20.

Nehéz erről bármit is gondolni! Egy ilyen "tartós" hasmenésnek igen sok oka lehet, és ezeken végigmenni sok időbe telik (mármint a szükséges vizsgálatokkal). Az is nagy kérdés, amitől sok minden függhet, hogy mennyire hasmenés az a hasmenés? Ennek legalább 8-10 különböző fokozata lehet, és nagyon nem mindegy, hogy az övé milyen.
A táplálék allergia manapság nagyon gyakori, legtöbbször a baromfi fehérje a "ludas" ebben, mert szinte mindegyik tápban ez van igen nagy százalékban (sokszor még akkor is, ha az pl. "halas" tápnak van hirdetve és eladva). Szóval szerintem a allergia vizsgálat elég fontos lenne. De addig is megpróbálhatnának egy magas rosttartalmú diétás tápot, beszéljék ezt meg az állatorvosukkal! (Ma már több gyártónak is van gyógyszer kategóriába tartó diétás tápsora.)
De, és ez a lényeg, a tapasztalt tüneteknek akár stressz is oka lehet. Az a magyar mondás, amikor egy-egy veszélyesebb élethelyzetben azt mondjuk egymásnak, hogy "ne fossál", ebből ered! Vannak olyan stressz faktorok,amik hasmenést idéznek elő. Ezt is át kellene gondolni, hogy mi történt az elmúlt hetekben, ami miatt a kutyában nőhetett a stressz érzete?

Jelige: tappancs  2016.okt.18.

Én így látatlanban biztosan nem tudok semmi gyógyszert ajánlani, hiszen azt sem tudom pontosan, hogy a mi a baj a kutyája lábával (tappancsával). Ha nem bízik az eddigi állatorvosában, akkor nem tehet mást, vigye el egy másik rendelőbe, és aztán majd meglátja. Ha ott is ugyanazt mondják erre, akkor lehet benne valami. Ha meg más lesz a diagnózis, akkor vélhetően más lesz a szükséges kezelés is.

Jelige: maya  2016.okt.16.

A kitöltendő részbe azt jelölte be, hogy a kutyájával nem volt még állatorvosnál. A szöveges részben viszont azt írta, hogy "Az allatorvos sem tudja mi lehet vele." Ezt így nem értem egészen világosan! Amit leírt a problémáról, arra csak azt tudom válaszolni, hogy a kutyáját minél hamarabb meg kellene mutatni hozzáértő ortopédus állatorvosnak és nagyon alaposan meg kell vizsgáltatni őt. Egészében is, és a térdeit illetően is!

Jelige: Csak1  2016.okt.14.

Az a baj, hogy amit írt nekem, abban nem volt kérdés. (Bár úgy kezdte, hogy csak egy kérdése lenne.)
Így csak a véleményemet tudom leírni: szerintem sem jó dolog, hogy a cicája megeszi a macskaalmot, és ebből tényleg sok további gond (akár betegség) adódhat, főleg bélműködési zavarok. Ha az előző almot nem ette, akkor sürgősen térjen vissza arra. Egyébként pedig figyelje egy ideig a cicát is, és a székletét is, és ha úgy érzi, hogy valami nincs rendben ezzel, mindenképpen mutassa meg a cicát állatorvosnak.

Jelige: meli  2016.okt.14.

Az alapján, amit leírt, én azt gondolom, hogy a kutyája nem fogja sokáig bírni! Ezek nagyon súlyos gondok, ha szinte minden fontos szervében van daganat, semmi jóra ne számítsanak. Lehet, hogy érdemes lenne azon gondolkozni, nem lenne-e jobb elengedni őt? Kis ideig nagyon erős fájdalomcsillapítókkal talán lábon lehet tartani, de ez nem fog sokáig működni.

Jelige: meli  2016.okt.13.

Sajnos korábban nem tudtam válaszolni, így majdnem biztos, hogy amióta a kérdést elküldték, már történt valami a kutyájukkal. Egy 11 éves labradornak sok olyan baja is lehet, ami ilyen tünetekkel jár. Elkopott izületek, elkopott gerinc porcok, csontkinövések a gerincen, meszesedés, stb. Ez a nagytestű fajtákban nem ritka, sajnos. Nem tudok okosabbat tanácsolni, mint azt, hogy alapos kivizsgálás kell (beleértve pl. gerincröntgent is) és ennek eredménye szerint kell kezelni.

Jelige: öregmarci  2016.okt.10.

A véres széklet és hányás jó eséllyel a szteroid miatt lehetett. Ha mostanra (amikor ezt a válaszomat olvassa) már jobban van, akkor nem hiszem, hogy komolyabb következménye lenne. Ha viszont közben rosszabbul lett, akkor szerintem már közben elvitte újra állatorvoshoz (remélem egy másikhoz). Házilag ezen nem hiszem hogy bármit tudna segíteni.

Jelige: mi lehet?  2016.okt.10.

Találgatások és távdiagnózis felállítása helyett el kellene vinni a kutyájukat egy szemészeti vizsgálatara, majd annak eredménye alapján kellene kezelni, ha lehet és kell. Ezeket javaslom: www.szemeszallatorvosok.hu www.kutyaszemeszet.hu www.allatorvos-szemeszet.hu

Jelige: FeLV-FIV 2  2016.okt.4.

Ha a kölyök eleve fertőzötten születik, akkor 6 hónap nagyon sok idő arra, hogy kialakuljanak a tünetek is. Az, hogy milyen gyorsan zajlik a fertőzés a szervezetben, sok tényezőtől függ. Ha valami más hajlamosító ok is fennáll, ennyi idős korára már komoly tünetek lehetnek.

Jelige: FeLV-FIV ?  2016.okt.3.

Ezek a vírusok azért (is) veszélyesek, mert ha az anyaállat fertőzött volt, akkor a kölykei már eleve fertőzötten jönnek a világra. Emiatt a teszt elvégzése már fiatal korban is indokolt lehet. A tünetek alapján így nem lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy mivel kezelném, Ehhez ugyanis alaposan meg kellene vizsgálni, szükség lenne a vértesztre is, stb.....

Jelige: Veszettség vagy nem  2016.szept.29.

Megnyugtatom, egyáltalán nem kell aggódnia!
A veszettség vírusa csak harapás (sérülés) útján terjed, ilyen közvetett módon nem is lehetne elkapni. Magyarországon sok tíz éve nem volt veszett kutya, így már eleve rettentő kicsi a valószínűsége annak, hogy egy kóbor kutya veszett legyen, főleg egy nagyvárosban. Úgyhogy, a kérdése azt hiszem nagyon elméleti volt.

Jelige: miért fogy? 2  2016.szept.23.

Emésztési probléma (enzimhiány), bélférgesség, májbetegség, cukorbetegség, vesebetegség,....... vagy akár pld. daganat.

Jelige: cetirizin  2016.szept.23.

Igen, ezt a kutyáéknak is lehet adni, én magam is gyakran alkalmazom, és még a saját kutyámnak is adok, amikor vakarózósabb időszaka van. A kutyák jól tűrik, az embernél tapasztalható mellékhatások (pl. tompultság, aluszékonyság) csak nagyon ritkán tapasztalhatóak. Az adagolás a testnagyságtól függ, 10 kg alatt 2x1/3-1/3 tabletta elég lehet, 10-20 kg között 2xfél, 20 kg felett 2xmásfél, nagyobb kutyáknak a 2x1 adható.

Jelige: miért fogy?  2016.szept.23.

A feltett kérdésre így sajnos nem lehet választ adni. Sok oka lehet ennek. Ahhoz, hogy megtudja miért fogy a kutyája, igen alaposan ki kell vizsgáltatni. Jó lenne ezt mielőbb megtenni.

Jelige: ildi62  2016.szept.22.

Nagyon sürgősen vigyék állatorvoshoz a kutyát, súlyos baja(i) lehet(nek), meg kell vizsgáltatni alaposan!

Jelige: Nico  2016.szept.22.

Mindenképpen és minél előbb meg kell vizsgáltatni állatorvossal! Ún. panosztitisz nevű betegsége lehet, ez a növekedéssel összefüggő probléma, jól kezelhető, de vizsgálat nélkül nem lehet "nekiesni".

Jelige: Öregedés  2016.szept.21.

Az öregedést valóban nehéz lelassítani, de azért ma már sok mindent lehet tenni azért, hogy minél kevesebb meglepetés érje a gazdit, másrészt, hogy minél többet tudjunk megtenni a várható élettartam növelése érdekében. Az első dolog amit tudnák ajánlani, egy általános felmérő vizsgálat az állatairól. Egy vér és vizeletvizsgálat megmutathatja, hogy a legfontosabb szerveik jól működnek-e, nincs-e már valamilyen kialakulóban lévő vese-, vagy májbetegségük. Egy kardiológiai vizsgálat kiderítheti, hogy nincs-e szívprobléma? Ezek persze pénzbe kerülnek, így csak olyanoknak tudom ezt ajánlani, akik ezt megengedhetik maguknak és az állataiknak. Ezt ma a rendelőkben gerontológiai felmérés néven szokták kínálni. Egyébként pedig a legtöbb haszon az általános immunerősítőktől várható (pl. a kutya- vagy macska Béres csepp (Minera cseppek) sokat tudnak ebben segíteni. Jó minőségű eleség (táplálék), nem túlzásba vitt adagban történő etetés, és a rendszeres mozgás is fontos. A legjobban "bevált" dolog egyébként az odafigyelés! Aki jól ismeri az állatait, azt időben észlelni tudja, hogy ha valami változás áll be, amivel foglalkozni kell. Ennél többet így nehéz jó tanácsként adni, a lényeg ugyanis mindig a konkrétumokban van, amit így nehéz kielemezni.

Jelige: Új cica  2016.szept.20.

A ma beadott oltás hatására elkezdenek képződni az ellenanyagok a szervezetében. Kb. 10-12 nap kell, amire már annyi keletkezik, hogy az védelmet ad. Az oltás megismétlése azért kell, hogy a védettség tartósabb legyen és ne múljon el hamar. Egy hónapnál hamarabb lehet újra oltani, csak nem érdemes. Ezzel pont a lényegét vesztené el a dolog. (Ebben az időben a leghatékonyabb a már meglévő ellenanyag szint feltornázása még magasabbra.) Szóval, az újra oltástól függetlenül kb. 2 hét múlva egybe engedheti az oltatlanokkal, csak ne felejtsék el az oltás ismétlést.
A nagyobb gond azonban sokkal inkább az, hogy az eredeti cicáik oltatlanok, így a behozott cica elméletileg bármivel megfertőzheti őket. DE ha már eltelik kb 2-3 hét, és egészségesnek tűnik az új cica, talán nem lesz már gond.

Jelige: kapszulák 2  2016.szept.18.

Köszönöm az információt, ez nekem is újdonság volt, ezt én sem tudtam eddig. Ennek ismeretében viszont az Antirobe ügyében csak azt tudom válaszolni, hogy ezt én nem tudom, próbálja meg erről is megkérdezni a gyártó céget.

Jelige: kapszulák  2016.szept.18.

Csak megismételni tudom azt, amit korábban már megírtam: a kapszulás gyógyszerekben a hatóanyag (ez általában por, néha folyadék) azért van a kapszulába beletéve, hogy az megvédje a hatóanyagot a gyomor savas pH-jától, és az ne menjen tönkre. Ha a kapszulát kibontják (szétszedik) és a benne lévő gyógyszeranyagot "csak úgy" etetik meg az állattal, az nagy valószínűség szerint tönkre fog menni és hatástalan lesz.

Jelige: Olga  2016.szept.15.

Elnézést az elmaradt válaszért, nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kérdés elkerüli a figyelmemet. A válaszom egyébként az, hogy szerintem nem. Én legalább is nem hallottam még olyanról, hogy a térd vagy a csípő elváltozásai miatt a kutya a talpát nyalogatná.

Jelige: puszi  2016.szept.14.

Ugyanannál az állatorvosnál voltak, akinél korábban is? Én korábban is sugalltam, de most egyértelműen leírom: vigyék el másik állatorvoshoz is a kutyát (lehetőleg olyanhoz, akinek komolyabb otoszkópja van) és vele is nézessék meg. Hátha ő észrevesz valami olyasmit, amit a másik kolléga nem látott meg. Csak akkor keresném máshol a fültünetek okát, ha más is ugyanazt mondja, hogy a fülében nincs semmi ami ezt okozhatja. Utána lehet bármi egyék okra ráfogni a tüneteket.

Jelige: kapszula  2016.szept.12.

A kapszulás gyógyszerek lényege, hogy azért van a hatóanyag egy gyomornedv ellenálló kapszulába csomagolva, hogy a hatóanyagot nem tegye tönkre a gyomorsav. Így (és ezért) a kapszulákat nem lehet "kicsomagolni", és a bennük lévő port a kapszula nélkül megetetni. Ez a hatóanyag tönkremenetelével járna. Ezért a válaszom az, hogy nem lehet a kapszulát szétszedni és csak a benne lévő port megetetni!

Jelige: Fialás előtt  2016.szept.11.

A tapasztalt váladék akár normális is lehet, ezt azonban így nem lehet eldönteni. A közelgő ellés előtt pár nappal lehet ilyen folyás, váladékozás. Ha a kutya egyébként jól van, akkor azért nagyon nem kellene izgulni, de azért nem árt őt figyelni. Esetleg megmutatni állatorvosnak (de csak olyannak, aki megfelelő műszerrel meg tudja nézni a hüvely felől a méhszájat).

 1 ---- 20 - 21 - 22 - 23 - 24 - 25 - 26 - 27 - 28 - 29 ---- 355 

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat