Az Állatorvosi Elsősegély-szolgálat működéséről

Az állatorvosok legtöbbje nem, vagy nem szívesen vállalja a házhoz történő kiszállást, főleg este, éjszaka vagy a hétvégeken, ünnepnapokon. Legtöbbször azt kérik, hogy az állattartó szállítsa be kedvencét a rendelőjébe, ott szívesen ellátja. Ezt azonban – számtalan ok miatt – az állattartók nem mindig tudják megoldani.

Az állatorvosi kisállatpraxisban az utóbbi években általánossá és elfogadottá vált az a szemlélet, hogy megbetegedett kedvenceinket lehetőség szerint megfelelő felszereltségű és a szükséges beavatkozásokat lehetővé tevő rendelőkben, klinikákon vizsgáljuk és gyógykezeljük. Ez érthető is, hiszen a mai modern állatorvoslás számtalan olyan módszert és beavatkozást használ, amely helyhezkötött, eszköz- és műszerigényes.

Emellett azonban (főleg a hirtelen rosszullétek, balesetek esetében, illetve a megbetegedések kezdeti stádiumában, amikor még nem tudja a tulajdonos, hogy a baj komoly-e vagy sem) jól érzékelhető igény mutatkozik arra is, hogy a megbetegedett állathoz állatorvost hívjanak. A régebben kutyát, macskát tartók azonban jól tudják, hogy adott esetben milyen nehéz ezt megtenni. Az állatorvosok legtöbbje nem, vagy nem szívesen vállalja a házhoz történő kiszállást, főleg este, éjszaka vagy a hétvégeken, ünnepnapokon. Legtöbbször azt kérik, hogy az állattartó szállítsa be kedvencét a rendelőjébe, ott szívesen ellátja. Ezt azonban – számtalan ok miatt – az állattartók nem mindig tudják megoldani.

Az Állatorvosi Elsősegély-szolgálat egy 1995-től működő magánállatorvosi szolgáltatás. Hiánypótlóként, a fentebb vázolt állattartói igény kielégítésére jött létre. A szolgáltatás lényege, hogy szükség esetén – napszaktól függetlenül – lehessen találni megfelelő szakértelemmel bíró állatorvost a hirtelen megbetegedett kutyák és macskák otthoni ellátására.

Vannak, akiknek nincs autójuk, a taxik pedig gyakran nem vállalják az állatszállítást. Sokszor az állat méretei képezik az akadályt, máskor a betegség, sérülés tünetei teszik nehézzé a szállítást (hányadékkal, bélsárral, vérrel szennyezett szőrzet, stb), vagy a betegség miatt az állat nem mozgatható. Előfordul, hogy a tulajdonos pl. már alkoholt fogyasztott, ezért nem tud a saját autójába ülni a megbetegedett állattal. Az ilyen esetekben jelenthet nagy segítséget az Állatorvosi Elsősegély-szolgálat kínálta szolgáltatás.

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat