Coronavírus

2008.jún.8.

Egy mai napon érkezett olvasói kérdés kapcsán döntöttem úgy, hogy írok pár gondolatot erről a betegségről, már csak azért is, mert az utóbbi években nagyon keveset lehetett hallani róla, és emiatt sokak számára teljesen ismeretlen betegségről van szó.

A kutyák coronavírusos betegsége egy vírusos bélgyulladást okozó kórkép. Alapvetően véres hasmenés és hányás jellemzi a betegséget, annak minden általános következményével együtt. Éppen emiatt az első napokban nagyon nehéz -sokszor lehetetlen- megkülönböztetni a parvovírusos bélgyulladástól.

Abban az időben, amikor megjelent a hazai kutyaállományokban, igencsak rossz hírét keltették. Akkoriban sokszor olvashattunk a sajtóban, hogy "halomra pusztulnak" tőle a kiskutyák, pedig ez közel sem volt így. Mint minden bélgyulladás, ez is veszélyes betegségnek minősül, de azért korántsem annyira, mint mondjuk a hozzá nagyon hasonló parvovírusos kórkép. A halálozási arány nagyságrendekkel alacsonyabb volt, mint a parvo esetében.

A coronavírus ellen éveken át volt oltóanyag, így lehetséges volt a kölyökkutyák immunizáása ez ellen a betegség ellen is. Pár éve azonban ezt az oltóanyagot kivonták a forgalomból, sokáig egyetlen vakcina gyártó sem készített ilyen oltást. Érdekes módon, a vakcina hiánya semmiféle észrevehető változást nem okozott a kutyáknál, nem lett több coronavírusos beteg, mint korábban. Így aztán ez a betegség is besorakozott azok közé a bajok közé, amikről tudjuk, hogy néha előfordulnak, helyenként akár kisebb járványt is előidézhetnek, de nem tartoznak a nagyon veszélyes betegségek közé. Ha a rá jellemző tünetek előfordulnak, erre is gondolni kell (ill. lehet), mint lehetőségre. A legtöbb esetben azonban soha nem fog kiderülni, hogy valójában ez okozta-e a tüneteket, vagy valami más, ugyanis a legtöbb kiskutya hamar és teljesen meggyógyul belőle!

Hozzászólások:

Dorottya  2008.szept.7.

Tisztelt dr Úr!
Nekem is lenne egy kérdésem a vírussal kapcsolatban. Sokáig én sem tudtam a létezéséről, az állatorvosok nem említették, hogy a kutyámnak szüksége lenne oltásra ellene. Egyik ismerősömék kiskutyájának viszont még az oltási könyvében is külön oldalt szenteltek a védőoltásának, és az orvos elég komoly összeget is elkért tőlük az oltásért, holott valahol azt olvastam, hogy a vírus elleni védőoltást már egy jóideje kivonták a forgalomból és most nincs is helyette másik. Szeretném tudni, hogy akkor létezik e egyáltalán vakcina és ha igen akkor érdemes e a 3 éves kutyámnak is beadatni?
Előre is köszönöm a válaszát!

RIA  2008.jún.9.

Kedves dr. Úr!

Nagyom köszönöm a felvilágosítását! Ez az, ami egyáltalán nem volt tiszta számomra, hogy a coronavírusnak egy, vagy esetleg több fajtája is létezhet. Erre ugyanis sehol sem találtam magyarázatot A megtévesztést az adta, hogy az ázsiai járványt állítólag denevérek terjesztették.
Így már teljesen más a helyzet, így már értem!
Mégegyszer köszönöm, hogy vette a fáradságot, és megnyugtatott!

Horváth dr.  2008.jún.9.

Kedves Ria!
Sok minden igaz abból, amit írt, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy nem szabad összekeverni a különböző állatfajok (és az ember) coronavírusai által okozott betegségeket. Ezek minden fajban mások és mások! Én csak a kutyák coronavírus fertőzéséről írtam, ami bélgyulladást okoz, semmi mást. Ráadásul csak kutyákat fertőz tovább, más állatokat nem.

Horváth dr.  2008.jún.9.

Kedves Ria!
Sok minden igaz abból, amit írt, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy nem szabad összekeverni a különböző állatfajok (és az ember) coronavírusai által okozott betegségeket. Ezek minden fajban mások és mások! Én csak a kutyák coronavírus fertőzéséről írtam, ami bélgyulladást okoz, semmi mást. Ráadásul csak kutyákat fertőz tovább, más állatokat nem.

RIA  2008.jún.8.

A coronavírussal kapcsolatban sosem láttam egészen tisztán a dolgokat Gondoltam, mivel napirenden a kérdés, akkor szétnézek egy kicsit az interneten. Nem bántam meg, mert ha eddig zűrös volt valami számomra, akkor most az egy teljes káosszá változott.
Annyi mindent olvastam, (de két egyforma véleményt biztosan nem), hogy rájöttem, legjobb nem foglalkozni vele. Nem csak a kutyákra veszélyes, hanem számos állatfajra, és az emberre is. Állítólag a macskák 80%-a is fertőzött.
Ha nem maga a vírus okoz problémát, akkor a vírus által okozott betegségek, mint a heveny légúti tüneteggyüttes, vírusos tüdőgyúlladás, mely Ázsiából indult, és számos életet követelt.
Szerintem az sem véletlen, hogy az oltóanyagot kivonták a forgalomból, mert nem volt valami megbízható, és a hatása sem sokáig tartott. Egyszerűen nem érte meg vele foglalkozni.
Egyet azonban megtehetünk! Bíznunk kell benne, hogy elkerül minket ez a számomra nem éppen egyértelmű betegség.

Név: 

Hozzászólás:

Ellenőrző kód: Kérem, írja ide az ellenőrző kódot:

A program a beírt e-mail címet és a www-vel, ill. http://-vel kezdődő internetcímet kattintható linkké alakítja. A hibátlan átalakítás érdekében fontos, hogy az e-mail-, ill. internetcím előtt és után egy-egy szóköz legyen! A túl hosszú címek rövidítve jelennek meg.

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat