Mától új életet kezdek

2008.ápr.30.

A mai napon olyasmi történt velem, aminek nagyon örülnöm kellene. Ma este azonban még nem az öröm az, ami meghatározza a gondolataimat, hanem a bizonytalanság. Olyan szituációba kerültem ugyanis, amiről most még nem tudom, hogyan is fog működni. Ezt majd a jövő dönti el!

Ma a Magyar Állatorvosi Kamara országos küldöttközgyűlése 4 évre a szervezet főtitkárává választott! Ez a hír, ez a történés. A jelölést erre a tisztségre szívesen vállaltam, így túl nagy meglepetést nem okozott a választási eredmény, de csak a szavazási eredmények ismertetése után hasított belém a felismerés: mi lesz ezután?

A kamarai főtitkári munka rengeteg elfoglaltsággal járó feladat. Az egészen biztosnak tűnik, hogy napközben alig lesz időm és lehetőségem arra, hogy az állattartók rendelkezésére álljak. A sürgős kiszállásoknak, segítségnyújtásoknak is valószínűleg befellegzett, főleg napközben.
Este, és a hétvégeken persze igyekszem majd a korábban tőlem megszokott szolgáltatásokat nyújtani, de biztos vagyok abban, hogy lesznek azért zökkenők ebben is. Ezúton is kérem a kedves állattartók megértését. Akik felhívnak a problémájukkal, azoknak ezek után is igyekszem majd valamilyen segítséget nyújtani, ha mással nem, hát néhány jó tanáccsal. És ahogy pár hónappal ezelőtt írtam itt a blogban is, van már hasonló szolgáltatásokat nyújtó kollégám, akit tudok majd magam helyett ajánlani, ha kell.

Hozzászólások:

csillag szilvia  2008.júl.1.

Kedves Doktor Úr,
Ritkán látogatom a honlapját hiszen eddig Ön mindig elérhető volt számunkra nem volt szükség ilyen fajta kapcsolattartásra, ma is azért látogattam ide mert anyukám picit "kétségbe esve" hívott fel, hogy nem tudja Önt utolérni, pedig a Murphy fejére nőtt egy furcs pukli. Itt értesültem arról, hogy most már elsődlegesen egy szép új feladat ellátása vette át a főszerepet az életében amihez szívből gratulálok a családom nevében is. Nekem nagyon sokat jelentet a doktor úr eddigi áldozatos munkája amit köszönök és remélem azért a jövőben is számíthatunk Önre, ha nem is nap 24 órájában.

Kiss Jánosné  2008.máj.5.

Én is szívből gratulálok a Doktor Úrnak! Jó egészséget és kitartást az új feladatokhoz! És azért tényleg ne feledkezzen el rólunk, régi ismerősökről.

Erdész Lívia  2008.máj.1.

Főtitkári állásához Örömteli munkát, és sok Szerencsét kívánok! :-)))

Horváth dr.  2008.máj.1.

Kedves Jenny, kedves erba!
Mint minden állatorvosnak, aki praktizál, nekem is vannak olyan kuncsaftjaim, állattartó ismerőseim, akikkel kapcsolatban egy ilyen változás, mint ez a mostani, nem hiszem, hogy bármiben is lényeges változást hozna! Legfeljebb kicsit többet kell majd nézegetnünk a naptárt, amikor időpontokat egyeztetünk, vagy be kell érniük azzal, hogy esetleg csak a napi főtitkári munka után, délután, vagy este megyek hozzájuk. De ilyen régi, már-már baráti kapcsolatik esetében minden bizonnyal megoldható lesz az is, ha esetleg SOS lenne szükségük rám! Úgyhogy emiatt biztosan nem kell félnie senkinek, így Önöknek sem!

erba  2008.máj.1.

Én is gratulálok, és sok sikert kívánok. Az új szerepkör kies hazánk állatai szempontjából - remélhetőleg - pozitív fejleményt jelent (nem gondolom ezzel az előző főtitkár munkáját minősíteni, hiszen nem is ismerem). Ehhez sok erőt és egészséget kívánok.
Önös szempontjaim (igazából állataim szempontjai) háttérbe szorulnak a fent írtak miatt. Mégis remélem, hogy sem a több, mint húsz éves emberi kapcsolatunk, sem mindenkori állataink egészsége nem sérül a kinevezés okán, majd kialakul az új modus vivendi. Még eyszer minden jót!

JENNY  2008.ápr.30.

Először is gratulálok a kinevezéséhez Kedves Doktor Úr!

Másodszor, meg hagy mondjam el, hogy (akár hihető, akár nem), de már hetek óta rettegtem attól, hogy valami ilyesmit fog közölni velünk a hónap utolsó napjaiban. El kell mondanom, azt, hogy bár nem ért váratlanul a dolog, most mégis a szivembe markolt az a felismerés, hogy elveszíthetek valakit, egy olyan lelkiismeretes állatorvost, akiben feltétel nélkül megbíztam. Akit hosszú éveken át kerestem és végre megtaláltam.
Szívből örülök a kinevezésének!-de most én is feltehetem magamnak a kérdést: " mi lesz ezután? " Nem tudom:-lebénultam!

Név: 

Hozzászólás:

Ellenőrző kód: Kérem, írja ide az ellenőrző kódot:

A program a beírt e-mail címet és a www-vel, ill. http://-vel kezdődő internetcímet kattintható linkké alakítja. A hibátlan átalakítás érdekében fontos, hogy az e-mail-, ill. internetcím előtt és után egy-egy szóköz legyen! A túl hosszú címek rövidítve jelennek meg.

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat