Mitől sürgősségi az ellátás, ha csak egy egy óra múlva tud jönni?

2007.szept.11.

Ezt a kérdést egy kutyatartó tette fel nekem a minap, amikor közöltem vele, hogy csak kb. egy óra múlva tudok odaérni hozzá a rosszul lett kutyáját ellátni. Kérdése után indulatos fejtegetésbe kezdett arról, hogy az ő kedvence talán ki sem bírja addig, és nekem, mint állatmentőnek kötelességem lenne azon nyomban ott teremni! Nehezen értette csak meg, hogy ez azért nem olyan egyszerű!

Teljesen érthető, hogy amikor valakinek a kedvence hirtelen rosszul lesz, vagy baleset éri, szeretne mielőbb segíteni rajta. Gyors állatorvosi segítséget találni azonban nem egyszerű. Az állatorvosok legtöbbje csak a rendelőjében vállalja a segítségnyújtást, és a házhoz történő kiszállásra nem lehet rávenni őket. Az általam kínált szolgáltatás éppen ezt az űrt hivatott betölteni, ezért jött létre. A 90-es évek második felében, de még a 2000-es évek elején is, egyedül én voltam az, aki ilyen jellegű szolgáltatást vállalt a városban. Csak az utóbbi néhány évben vannak követőim, de sajnos még mindig nem elegen, így nehéz magam helyett másik kollégát ajánlani, amikor nem tudok azonnal indulni a megrendelőhöz.

Itt, a honlapom "Szolgáltatások" című részében is leírtam, hogy a helyszínre való kiérkezésem várható időpontja (különösen napközben) számtalan tényezőtől függ, így a sürgősség ígérete ellenére senki ne számítson azonnali segítségre. A napszak, a meglévő beteghívások, az út- és időjárási viszonyok és az aktuális tartózkodási helyem függvényében igyekszem konkrét időpontot mondani, ami után az állattulajdonosnak kell eldöntenie, hogy megvár engem, vagy inkább más megoldás után néz. Ehhez segítséget is próbálok nyújtani azzal, hogy megadom a hasonló szolgáltatással foglalkozó kollégáim telefonszámát.

Egyébként pedig figyelmébe szoktam ajánlani a kedves "elégedetlenkedőknek" azt is, hogy az Országos Mentőszolgálatnál is előfordul (nem is ritkán), hogy súlyos állapotú beteghez is csak nagyobb várakozási idővel tud mentőautót küldeni. Legjobb példa erre a saját édesapám esete, akihez annak idején, amikor egy agyvérzés ledöntötte a lábáról, a mentő csak másfél óra múlva érkezett meg!

Hozzászólások:

mentős  2007.szept.11.

Aki megpróbált már mostanában a városban időre eljutni valahová, az tudja, hogy ez szinte lehetetlen. Én azon csodálkozom, hogy ilyen viszonyok mellett a Doktor Úr hogyan tud egyáltalán bármilyen időpontot tartani? Le a kalappal!

KÓCOS  2007.szept.11.

a klónozással az a promléma van, hogy csak a testet lehet másolni. A szellemet és a lelket nem. Pedig néha jól jönne, ha igy lenne!

névtelen  2007.szept.11.

Nem kéne klónoztatnia magát kedves doktor Úr??

erba  2007.szept.11.

Tündérországban természetesen mind az emberek, mind az állatok mentőszolgálata 10 percen belül a helyszínre érkezik. Mivel itt egyelőre csak néhány állatorvos mozgósítható, mindkét oldalról kellő empátiával kell átélni az eseményeket. Doktor Úr empátiájával nincs baj, a gazdi kétségbeesésében pedig elvesztette józan mérlegelő képességét (ami persze érthető). Biztos vagyok benne, hogy Doktor Úr kedvét az ilyen események nem szegik, néhány, nehezen verbuválódott hasonszőrű kollegája sem gondolja meg magát, és szép lassan elaraszolgatunk Tündétországba.

JENNY  2007.szept.11.

Nem kell lelkizni rajta!
Vannak emberek akik azt hiszik, hogy csa körülöttük forog a világ.

Név: 

Hozzászólás:

Ellenőrző kód: Kérem, írja ide az ellenőrző kódot:

A program a beírt e-mail címet és a www-vel, ill. http://-vel kezdődő internetcímet kattintható linkké alakítja. A hibátlan átalakítás érdekében fontos, hogy az e-mail-, ill. internetcím előtt és után egy-egy szóköz legyen! A túl hosszú címek rövidítve jelennek meg.

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat