Meglepő népszerűség

2007.jan.24.

Honlapomon külön rovatban is szó van arról, hogy időnként élő adásban szerepelek a Klubrádióban, és néha, alkalomszerűen elő szoktam fordulni más rádióknál is. Tegnap este azonban egy élő televíziós műsorba kaptam meghívást, egy állatvédelemmel foglalkozó műsorba. A Budapest TV -gondoltam én- nem a legnézettebb, .......

....így ma hatalmas meglepetést okozott számomra, hogy mennyien gratuláltak a szereplésemhez. Ezek szerint mégis sokan nézték! Ma nem tudtam úgy beteghez menni, hogy ne említették volna már az ajtóban, hogy láttak a TV-ben. Emellett többen is felhívtak a betegeim gazdái közül. Szóval meglepődtem, de nagyon!

A műsor egyébként elég bizonytalanul indult, már csak azért is, mert a meghíváskor nem sokat árultak el a konkrét témáról. Ott, az adás előtt pár perccel derült csak ki, hogy miről is lesz szó pontosan. Szerencsére nem szoktam ilyen helyzetben túlságosan lámpalázas lenni, így hamar sikerült a fonalat felvennem. A kerekasztal beszélgetés az állatok jogairól szólt, állatvédő, jogász, kutyatenyésztő és jómagam voltunk a meghívott vendégek. A műsorvezető hölgy igen szerényen visszahúzódott, szinte csak a kérdések feltevésére szorítkozott, így nekünk kellett megadni a beszélgetés fő vonalát is. Az egy órás műsor végére kiderült, hogy az idő igen csak rövidre sikeredett ennek a témának a boncolgatásához. Mindenesetre a végére elég jól belemelegedtem. És örülök annak is, hogy a mai visszajelzések szerint sokak tetszését sikerült elnyernem.

Hozzászólás:

Tóthné K.Éva  2007.jan.24.

Kedves Doktor Úr!
Miért e csodálkozás? Én is láttam a műsort, nekem is tetszett az Ön szereplése. Ezt a csatornát egyébként sokan nézik, csak nem vallják be másoknak, mert az kicsit ciki. DE azért kukkolnak rendszeresen, mint én is! És nagyon örülünk, ha ismerős arcot látunk! Még egyszer gratulálok!

Név: 

Hozzászólás:

Ellenőrző kód: Kérem, írja ide az ellenőrző kódot:

A program a beírt e-mail címet és a www-vel, ill. http://-vel kezdődő internetcímet kattintható linkké alakítja. A hibátlan átalakítás érdekében fontos, hogy az e-mail-, ill. internetcím előtt és után egy-egy szóköz legyen! A túl hosszú címek rövidítve jelennek meg.

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat