Megjött a Mikulás!

2006.dec.7.

Kinek már tegan előtt este, knek csak tegnap, de mára megjött a mikulás mindenhová. Sok helyen megteltek a kirakott cipők minden jóval, közte sok édességgel. A leleményes kutyák pedig nagyon örülnek ennek az állapotnak....

.....de ennek eredményeképpen az elmúlt éjjel már meg is volt az első ilyen tárgyú elsősegély feladatom is. Mert mit tesz egy normális kutya Mikuláskor? Elcseni azt, amit tud, de főleg azt, amit lehet. Legtöbbször még a kicsomagolással sem bíbelődnek: megeszik az egészet úgy, ahogy van, csokipapírral, zacskóval együtt. Ebből pedig nagy bajok származhatnak. A legegyszerűbb a gyomorrontás, esetleg egy kisebb mértékű felfújódással. De kialakulhat idegen test okozta bélelzáródás is. Nem beszélve arról, hogy a csokoládé a kutyák számára MÉREG, ami egy bizonyos mennyiség után már tüneteket okoz, és akár a kutya halálához is vezethez. Nemárt tehát az óvatossá!
kedves Szülők! Kedves Gyerekek!
Tessék elpakolni minden Mikulásra kapott ajándékot, köztük az édességeket is bizots helyre, ahol a kutya nem férhet hozzá! Megéri, mégpedig több okból is: nem eszi meg előletek, másrészt nem lesz beteg sem.

Hozzászólás:

erba  2006.dec.7.

Az hagyján, de még előttünk a karácsony! Doktor úr komoly figyelmeztetése jogos, mégis most néhány szerencsés kimenetelű torkosságról számolnék be. Nagy termetű, szép emlékű kutyánk a fa feldöntése nélkül halászta le a szaloncukrokat, a papírt pedig a földön hagyta. Tavaly karácsonykor a sütőtálcára elkészített, sütésre váró kis islerek tüntek el egy óvatlan pillanatban két kutyánk együttes áldásos tevékenysége folytán.De a macska sem kutya! A gyerekek hagyaték-kakaóját a kutya táljába löttyintettük rendszeresen, és a közismerten nem édesszájú macska "hadd üsse meg a kutyát a guta" okán mindig kinyalta a kakaót, ha tehette. A még forrón kicsontozott oldalast (mert a gyerekek szerint így kényelmesebb) az asztal közepén hagytam (ott a kutya nem érte el), ám a macska félig felfalta (langyosan), hiszen neki sem kellett bíbelődni a csontokkal. Szóval: a torkos állat találékonysága határtalan, akár karácsony van, akár csak egy egyszerű hétköznap, és ki termeténél fogva, ki mindenhová felugrani képes volta miatt óvatosságuunknak mindig újabb és újabb hézagjárara mutat . Újra komolyra fordítva a szót: a karácsonyi kocsonya, töltött káposzta, rántott ponty valójában komoly veszély, tehát vagyük komolyan Doktor ór figyelmeztetését. Egyébként kellemes ünnepeket!

Név: 

Hozzászólás:

Ellenőrző kód: Kérem, írja ide az ellenőrző kódot:

A program a beírt e-mail címet és a www-vel, ill. http://-vel kezdődő internetcímet kattintható linkké alakítja. A hibátlan átalakítás érdekében fontos, hogy az e-mail-, ill. internetcím előtt és után egy-egy szóköz legyen! A túl hosszú címek rövidítve jelennek meg.

Állatorvosi Elsősegély-szolgálat